“Már régebb óta taxizunk Budapesten, és ez idő alatt szépen, lassan kiforrt bennünk, hogy egy kicsit másra is vágyunk, máshol is szeretnénk dolgozni.”
Mivel Pest Megye területéről Budapestre, vagy a Ferihegyi-reptérre, vagy akár a Balaton környékére nehézkes eljutni, illetve sok időt vesz igénybe a Budapestről érkező taxi, ezért gondoltam arra, hogy ezen lehetne változtatni, ez lehet az a bizonyos más, ezért szeretnék a ZoÉ taxi csapatával Pest Megye területén dolgozni.
Pest Megye területére Budapestről ki és onnan befelé történő személy-szállítás az utasok számára is olyan költséget és várakozási időt jelent, ami miatt nem érdemes egy budapesti taxi társaságot igénybe venni.Éppen ezért alakult meg a ZoÉ taxi, melynek a fő profilja a Pest Megyében való taxizás, és a budapesti taxi társaságoknál kedvezőbb reptéri transzferek, egyik helységből a másikba kedvezőbb tarifákkal történő utas szállítás. Bővebben
Hívjon minket és MAX 45 perc múlva Önöknél csöngetünk! Futárszolgálatunk azzal a céllal alakult, hogy gyors, és hatékony tevékenységével rendelkezésére álljon minden olyan magánszemélynek, vállalkozásnak, akiknek eddig esetleg gondot okozhatott, hogy gyorsan, pontosan célba juttassa sürgős kis csomagjait, leveleit, dokumentumait egész Magyarország területén. GPS navigációs rendszer segíti munkánkat ennek érdekében. Futárszolgálatunk NON-STOP a rendelkezésére áll. Hívja ügyfélszolgálatunkat, és mi megoldást találunk, hogy a sürgős küldemény a lehető leggyorsabban célba érkezzen! Megrendeléssel, szerződéskötéssel, fizetési feltételekkel kapcsolatos, és egyéb kérdéseivel hívja ügyfélszolgálatunkat a 06-1 329-86-53.06-30-682-78-72-ös telefonszámon, Bővebben
Fuvarozással, áruszállítással 1995 óta foglalkozom. Akkoriban sokféle teherautót vezettem (dobozost, konténerest, kicsit, nagyot, 1,5 tonnástól 24 tonnásig),így nagy tapasztalatra tettem szert.
2005-ben kezdtem édesapámmal dolgozni KCR-es teheratóval (másnéven: darus autó, önrakodó autó), akivel töb nagyobb Bővebben

